Közel másfélszeresére nőtt a forgalom tavaly október óta a somogyi zálogházakban: a gazdasági válság miatt mind többen csak a zaci segítségével tudnak talpon maradni. Sokszor csak ideig-óráig...

Kár, hogy nem jöttek előbb, reggel óta tele volt az üzlet, még a zárva táblát sem volt időnk megfordítani – mondta egy szuszra az egyik kaposvári zálogház alkalmazottja, amikor arról faggatjuk, érezhető-e a forgalmon a gazdasági válság.
Nem sokkal később a tulajdonos már konkrétabb adatokkal szolgál: tavaly október, vagyis a gazdasági válság első érezhető jelei óta 35-40 százalékkal nőtt a forgalom.

Korábban volt egy nagyjából állandó kör, mely betért hozzánk, ha hirtelen pénzre volt szüksége – kezdte Dörömböző Ferenc. – Mostanában viszont egyre több az új arc, mind többen kénytelenek zálogba adni értékeiket, hogy megéljenek.
A válság ugyanis elsőként a kispénzűeket érte el, ők veszítették el állásukat, nekik okoznak leginkább gondot a megemelkedett számlák, törlesztőrészletek kifizetései.

– Nem adják ki magukat az emberek, nincs sírás, látványos szenvedés, hogy most éppen a nagymamától örökölt ezüsteszcájgot vagy a dédpapa pecsétgyűrűjét hagyják nálunk – folytatta Dörömböző Ferenc. – Inkább a napi problémák kerülnek terítékre, magyarázzák, mire kell a pénz: vízdíjra, gázszámlára, a megnövekedett banki hitelre.
Persze nem csak kispénzűek kerülhetnek pénzzavarba, egyre több vállalkozó, cég próbál zálogba tett értéktárgyak segítségével enyhíteni hirtelen pénzzavarán.
– Komoly üzletemberek is jöttek már, nemrégiben egy ötvenmilliós festményt vettünk be hárommillióért – állította Dörömböző Ferenc. – Fizetési napok, határidős kifizetések előtt sokszor a cégek is beadják értékeiket.

Általánosabb persze a jegygyűrűvel, aranylánccal, karkötővel, a családi ezüsttel beállító kispénzű környékbeli. Akik persze azzal a szándékkal hozzák be értékeiket, hogy alkalomadtán kiváltják, de egyre gyakoribb, hogy újabb és újabb határidő-hosszabbításokat kérnek.
– Egy éve a zálogba adott tárgyak nagyjából tíz-tizenkét százaléka került kényszerértékesítésre, azaz nem tudta kiváltani tulajdonosa – tette hozzá a kaposvári zálogház-tulajdonos –, most minden harmadik esetben fizetésképtelenek az emberek.

A legtöbbször „zaciba vágott” ékszerek mellett mind gyakrabban érkeznek kuncsaftok festményekkel, porcelánokkal, szobrokkal – főként, akik az ékszerkészletüket már felélték.
– Szűk egy esztendeje még nem is foglalkoztunk mű- és dísztárgyakkal – ismerte el Dörömböző Ferenc –, de egyre nagyobb igény mutatkozott a beadásuk iránt. Így aztán az értékesebbeket, mint a Zsolnay, a herendi vagy a meisseni, bevesszük. Persze ezekkel sokkal nagyobb a rizikó, hiszen előfordulhat, hogy akár évekig is a nyakunkon marad. Az ékszer biztosabb üzlet, igaz, a mennyiség is behatárolt: Kaposvár és környéke amúgy sem számít kiapadhatatlan forrásnak.

Csak éppen az igazán rászorulóknak sem ékszerük, sem egyéb vagyontárgyuk. Bár igény lenne rá, hogy pénzzé tegyék kisebb műtárgyaikat, nehéz vevőt találni rájuk.
– Ha a végeredményt nézem, nem nőtt a felvásárlás az elmúlt időszakban – állította Porteleki Jánosné, az egyik kaposvári antikvitás tulajdonosa. – Be-betérnek az emberek, de számomra használható értékeket nem sokan tudnak mutatni. Inkább csak néhány száz forintot érő régi porcelánokat próbálnak eladni, de azokkal én sem tudok mit kezdeni, ugyanis nem találnék rájuk vevőket. Az igazán értékes bútorok, festmények, csillárok tulajdonosait viszont ilyen szinten még nem érintette a válság, ők tehát nem válnak meg az értékeiktől. A gazdasági hanyatlást inkább a korábbi vásárlók elmaradozásán érzem: jobban megnézik az emberek, mire költenek, még a tehetősebbek is óvatosabbak lettek.

– Átalakultak a szokások – mondta Dörömböző Ferenc is. – Nem is olyan régen még a nyaralások előtt jöttek az emberek, szórakozásra kellett a hirtelen pluszpénz, most már sokkal inkább a megélhetésre. Egyelőre még a számlákra, s nem tejre, kenyérre, de ha továbbra is így alakul a helyzet, lassan még azt is megérhetjük...