Újabb kísérlet a befektetők felkutatására Taszárra

Kolber István, a taszári repülőtér fejlesztésének miniszterelnöki megbízottja elmondta: az új pályázati lehetőség méginkább befektetőbarát, nyilvános, kétfordulós, tárgyalásos szakaszt is magában foglaló. Bár magas követelményeket támaszt, emellett több rugalmasságot biztosít.

"Új, még inkább befektetőbarát, nyilvános, kétfordulós, tárgyalásos szakaszt is magában foglaló pályázat várja az ajánlatevőket" - emelte ki a miniszterelnöki megbízott a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntését követően kiadott közleményben.

A cél az, hogy a repülőtéren a térség szempontjából leginkább kedvező beruházások valósuljanak meg, a repülőtér pedig ismét üzemeljen - fogalmazott Kolber István.

Közölte: az érdeklődőknek egy hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy az első fordulóra jelentkezzenek. A formai és pénzügyi előminősítés során megfelelő pályázók, - ennek keretében 100 millió forint ajánlati biztosíték és a repülőtéri üzemeltetés feltételeit teljesítő magyar illetőségű cég megléte a követelmény - kapnak meghívást a második, tárgyalásos fordulóra.

Kiemelte: a pályázatban változatlanul fontos helyen szerepelnek a repülőtéren és környékén megvalósítandó fejlesztési elképzelések és azok pénzügyi megalapozottsága, a garanciális feltételek, a környező infrastruktúra fejlesztésében való részvétel, az önkormányzatokkal való együttműködés, valamint az ajánlattevő referenciái.

Ez a komplex feltételrendszer biztosítékot jelent a legmegfelelőbb, egyben megvalósítható beruházásra - hangsúlyozta a miniszterelnöki megbízott.

Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője egyúttal rámutatott: noha az egész világ a válsággal küszködik, a légi közlekedésben drasztikus visszaesés tapasztalható, a magyarországi repterek kilátásai is bizonytalanok, ennek ellenére újabb kísérletet tesznek a befektetők felkutatására, hiszen a hasznosítás sikere meghatározhatja Somogy megye jövőét.