Fellázadtak a szülők az új igazgató ellen Kaposmérőn

Kiéleződtek az ellentétek Kaposmérőben, ahol azt beszélik: az összevont iskolák igazgatójának és helyettesének megválasztása nem történt szabályosan.

Miovecz János mérői képviselő, a kaposmérői iskola korábbi igazgatója azt állítja: a képviselő-testület csak arra adott megbízatást a polgármesternek, hogy kit támogathat az igazgatót választó szavazáson. Arra nem hatalmazták fel, hogy a végül igazgatónak választott Vörös Ottóra voksoljon, márpedig szerintük ezt tette, noha a szavazás titkos volt.
Harangozó Csaba polgármester ugyanakkor azt mondta: nem is kellett a saját testületének a felhatalmazása, mert nincs ilyen jogszabály.
Azért is a mérői polgármestert támadták a saját képviselői, mert a tagintézményvezetői posztokat nem a volt vezetőkre bízta az új igazgató.

- A kaposmérői testület 9-1 arányban Herczegné Mayer Ilona volt iskolaigazgató-helyettest javasolta. Ennek ellenére olyan külső személyt nevezett ki Vörös Ottó, aki nem is tagja a nevelőtestületnek. Aggályosnak érezzük azért is, mert nem volt felhatalmazása az igazgatónak – ehhez testületi határozat kell – hogy növelje az iskolában illetve az óvodában a létszámot - mondta Miovecz János.
folytatás

– Az új, kívülről hozott helyettes kinevezésével lefejezték az intézmény vezetését. Csak nálunk, Mérőben nem fogadták el a régi vezetők pályázatát. A többi beintegrálódott intézményben – hat óvodában és öt iskolában – maradtak a régiek. A néhányunk szerint illegitim igazgató és döntése teljesen ellentétes a képviselő-testület javaslatával. A tagintézményvezetői pályázat nem jelent meg az Oktatási Közlönyben, holott ez törvényi előírás. Felszólítottuk, hogy vonja vissza a pályázatot és írja ki újra, mert egyébként jogi útra fogjuk terelni az ügyet. Kaposmérőben minden intézményt külső ember vezet.
Harangozó Csaba polgármester ezzel szemben azt állítja, hogy Vörös Ottó senkinek nem tartozik elszámolással azzal kapcsolatban, hogy ő kivel akar együtt dolgozni. Ráadásul a polgármester cáfolja azt is, hogy növelte volna a létszámot, mivel épp most mondott fel egy magyartanár. Márpedig a külsős pályázó, akit tagintézményvezetőnek választottak, magyartanár is egyben. Amúgy pedig nem a helyi testület határozata kell a létszámbővítéshez, hanem a fenntartó - ez esetben a társulási tanács - hoz döntést arról, hogy finanszírozza-e a pluszstátuszt. A második „külsős” egyébként maga az új igazgató Vörös Ottó, aki eddig a kaposfői iskola vezetője volt, így ő is beletartozik a létszámba.

– Öt éve lakunk Kaposmérőben. A gyermekem iskolaválasztása kapcsán tájékozódtam, és kiderült, a helyi iskolába nyugodt szívvel írathatom a gyereket – mondta Csete Károly, aki szülőként érintett. – Még az iskolai integráció előtt a képviselő-testület nyílt ülésre hívta a szülőket, ahol egyértelműen azt ígérték, hogy mindegyik képviselő-testület önállóan dönthet a helyi vezető személyéről. Az igazgató kiválasztása az integrálódott települések vezetőinek jogköre, helyettese pedig egyben a mérői székhelyintézmény vezetője lesz. A szülők döntő része szerette volna a régi vezetést megtartani, de valami miatt ezt nem támogatta az új igazgató. Tudomásom szerint háromszáz aláírással egy petíciót is átadtak a polgármesternek és az új igazgatónak. A régi vezetés leváltása és az új kinevezése kapcsán egyetlen szakmai érv sem hangzott el. Ez erősen megkérdőjelezi az iskolaválasztásunkat.

Megkérdeztük Harangozó Csabát, tud-e a petícióról. Elmondta: megkapta az aláírásokat, majd találkozott olyan óvodai dolgozókkal, akik elnézést kértek tőle, amiért aláírták. Azt mondták: nem merték nem aláírni, mert ki vannak szolgáltatva a "vezetésnek". Mert – mondták – ha aztán mégis a Miovecz Úr marad az igazgató, az majd megbosszulja..
Több szülő azt állítja: csak azért írták alá a petíciót, mert megfélemlítették őket. Sőt, akadtak olyan aláírók is állítólag, akik csak átutaztak a településen, a gyerekük nem jár oda, sőt, gyerekük sincs...

Ellehetetlenítik a testület munkáját

Harangozó Csaba szerint a faluban senkit nem érdekel, hogy Miovecz János és Herczegné Mayer Ilona nem tudja megemészteni a leváltásukat. Merthogy csupán erről van szó, ezért szítják az ellentéteket. - Mivel Miovecz úr a képviselő testületünknek is tagja, mást sem tesz, csak akadályozza a döntéshozatalt - jelentette ki a polgármester. – Tavaly november óta az önkormányzat számláján van tíz millió forint a mérői óvoda felújítására, de eddig nem sikerült megegyezésre jutni a közbeszerzési pályázatokban és a pénz csak áll, amíg vissza nem kérik...
A falu fejlesztése, a pályázatok tervezése lenne a képviselő testület dolga, de ezt ellehetetlenítik.